Egy a sok közül [U-kiss ~ Eli]

- Van itt valahol egy bizonyos Kim Sae Jeong? – kérdezte Eli a mikrofonba, közben a hatalmas nézőteret pásztázta.
- ITT VAGYOOKK! - kiabálta Sae és szaladt a színpad felé. Már majdnem megfogta a fiú kezét, mikor valami ismeretlen csipogást hallott meg. 
- Drágám ébredj! El ne késs a suliból….megint. – Sae anyukája lenyomta a hangosan sípoló vekkert.
„Csak egy álom volt.” – gondolta magában szomorúan Sae. 

Kikecmergett az ágyából, lassan még épp időben becsoszogott öccse előtt a fürdőbe és nézte holt sápadt arcát. A szemei alatt hatalmas fekete karikák húzódtak. 
- Talán néha időben kéne lefeküdni aludni…és azt is normálisan, nem hülyeségeket álmodni. – mondta tükörképének. 

Beállt a zuhany alá és csapatta magára a forró vizet. Öccse hangosan dörömbölt az ajtón, de Sae mit sem törődve ezzel tovább állt a forró víz alatt. Mikor már teste mindegyes része vörös volt ki szállt, felöltözött és eltakarva sötét szem aljait fel rakott egy kis enyhe sminket. A földszinten anyukája már előkészítette a reggelit és Momo, a család új tagja egy apró kis tacskó kuytus futott fiatal gazdija felé. Sae csendben elfogyasztotta reggelijét és elindult a megszokott úton az iskolába.

Momo követte őt. Sae Jeong ezt percekkel azután vette észre, hogy elindult otthonról, viszont az iskolából is késésben volt, így döntenie kellett. Megállt, Momo követte a példáját.
- Mit csináljak veled? - kérdezte a kutyától, mintha az tényleg tudott volna beszélni. A kis Momo okosan lógatta a nyelvét, jelezve, elfáradt a gyalogútban. Letelepedett gazdija lába mellé, majd annak cipőfűzőjével kezdett játszani. 

- Momo, ne! - szólt rá Sae Jong, de már késő volt, a kiskutya sikeresen kibontotta a gyenge masnit.
Lehajolt, s elkezdte visszakötni, Momo pedig az alkalomra várva kifutott az útra. A limuzin hangos csikorgással lefékezett, a nagy autó pedig még éppen időben állt meg, hogy ne menjen keresztül a rémült kutyán.
- Momo! - kiáltotta a lány, s majdnem orra esett, ahogy szeretett jószágához futott még mindig kibontott cipőfűzőkkel.

- Jól vagy?
- Mi történt? Megsérült valaki? - szállt ki a limuzinból egy szőke hajú, fiatal srác.
- Úgy tűnik, Momo jól van, csak megijedt - válaszolt Sae Jeong, majd ölébe vette az említettet és felemelkedett vele, hogy megfordulhasson és megnézhesse, ki volt az, aki majdnem megölte Momót. 

Elakadt a lélegzete, ahogy meglátta a fiút, akit már évek óta plátóin szeretett.

Sae Jeong kistányér méretű szemekkel bámult az előtte magasodó Eli-re, szíve hevesen vert, ahogy belenézett a fiú barna szemeibe.
- Ööö.. szia! Eli vagyok - mosolygott félszegen a srác, miközben kezet nyújtott a lánynak. Sae Jeongnak beletelt pár másodpercébe, mire észbe kapott, és Momót letéve kezet rázott Eli-al. 
- Szia, én Sae Jeong vagyok. - motyogta a lány és csak későn vette észre, hogy elvörösödött. Eli nem mutatta jelét, hogy észrevette, hanem leguggolt a kutyához és megvakargatta Momo fülét. Sae Jeong megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, hogy a kutya elterelte róla a figyelmet, de azért összeszorult a szíve, mert Eli már nem rá nézett. 
- Hogy hívják? - kérdezte a fiú percekkel később, és a kutyát az ölébe kapva felemelkedett, így Sae Jeong meglátta az a szívdöglesztő mosolyt, amit a srác direkt felé villantott.

 - Momo - felelte halkan, de érthetően. Másod percekig mind ketten csendben voltak. Eli Momo simogatásával, míg Sae Jeong a némi féltékenységével volt elfoglalva kutyája iránt.
- De lennék most Momo helyében... - mondta magában sóhajtozva, míg az előtte álló fiút vizsgálgatta.
- Nagyon aranyos kutyus. - nézett a lányra és egy ellenállhatatlan mosolyt villantott felé, majd fojtatta: - Gondolom az iskolába igyekszel, igazam van? - távolodott pár lépést Saetől a kocsi fele.
- Igen, de a kis kópé kiszökött, szóval most inkább haza viszem és utána megyek csak oda. - tette közzé a még mindig enyhén pirult lány.
- Bocsánat kérés képen haza haza kísérhetlek titeket? - nyitotta ki a kocsi ajtaját, majd enyhén bebújva egy kisebb táskát vett ki, amit egyből vállára akasztott. Úgy tűnik komolyan gondolta szándékát.
- Semmi szükség rá, itt lakom nem messze, te meg gondolom elfoglalt vagy. Azt is sajnálom, hogy eddig feltartottalak. - hajtotta le enyhén csalódottan fejét Sae Jeong.
- Igazad van... - sóhajtozta Eli, amire a lány arca azonnal szomorúsággal telt meg - De egy aranyos lánynak és egy ilyen édes kutyának nem tudok ellenállni. - nevetett, míg Sae mellé lépett és megfogta a kezét.

- Tényleg nincs sok időm. - mosolygott a lányra, akinek a szíve kihagyott pát ütemet a teste pedig megdermedt.
Eli bóknak vette a lány újbóli kipirult arcát, majd egy finom mozdulattal - a kutyával a másik kezében - kezdte el húzni Saet a feltehetően jó irányba.

Már elég régóta sétáltak. A szőke fiú úgy emlékezett mintha a lány azt mondta volna közel lakik. ’Szóval neki ez jelenti a közelt? ’ – kérdezte magában, de választ nem kapott.
- Sae, biztos jó fele megyünk?- tette fel hangosan is kérdését. A lány feleszmélt, megállt és körülnézett. Arcát elöntötte a pír és fejéhez kapott.
- Paboooo~ - ütögette homlokát.- Nem figyeltem merre indultunk el.
- Ezek szerint nem jó irányba. – tört ki nevetésben a szöszke. 
- Hát nem - próbálta viccesre venni, ezt az amúgy totál cikis helyzetet Sae és együtt nevetett a fiúval. 
- Szóval akkor most merre menjünk? – kérdése után leguggolt Momohoz, (aki közben kikerült a lány kezéből) mintha neki tette volna fel előbbi kérdését a szőkeség.
- Te most Momohoz beszélsz? – lepődött meg Sae. Karba tette kezét majd gőgösen elfordult, mintha megsértődött volna a fiú előbbi mozzanatán. 
- Sae, tán nem féltékeny vagy egy kutyára? – állt fel kezében Momoval.
- Van neve is ennek a kutyának. – kikapta Eli kezéből, majd meg se várva elindult a jó irányba. Eli dermedten állt az utca kellős közepén. nem értette a lány ezen reakcióját, de kíváncsi volt rá miért csinálta, így mikor végre észbe kapott és elvesztette volna szem elől Saet utána futott.

- Hé, várj már! – szólt Sae után, majd mikor beérte, vállánál fogva bírta megállásra. A lány megtorpant, szembefordult Eli-al és egy dühös pillantást villantott felé. 

– Ne haragudj Sae! És te se Momo! – simogatta meg mosolyogva a kutya buksiját, aki elégedetten megnyalogatta kezét.
- Semmi baj, de… tényleg sietnem kellene most már, így is el fogok késni. – hadarta Sae a szőkeségnek, kerülve a szemkontaktust, miközben újra megindult a házuk felé. Eli utána sietett. Percekig némán sétáltak egymás mellett, majd Eli törte meg a csendet.
- Miért rohantál el úgy az előbb? 
- Mondtam már, sietnem kell. – a lány úgy érezte, minél több időt tölt imádottjával, annál nehezebb csak úgy mellette mennie, ezért ahogy közeledett otthonához, lábait egyre gyorsabb tempóra ösztönözte.
- Oké, ezt értettem, de miért vagy rám dühös? 
„Mert jobban leköt egy kutya, mint egy lány, aki fülig beléd van zúgva.” – gondolta magában Sae. 

- Rosszul keltem, maradjunk annyiban. – mondta végül egy bárgyú mosollyal.
- Értem. Mellesleg… még felhívhatom a sofőrömet, hogy bevigyen a suliba. 
- Nagyon rendes vagy, de nem hiszem, ho…
- Hadd kárpótoljalak! Majdnem elütöttem a kutyádat, miattam késel és még rossz kedved is van. Ennyi minimum jár ezek után… 
- Hát nem is tudom… - ellenkezett a lány, miközben befordultak abba az utcába, ahol lakott.
- Leköteleznél vele! – mondta a szőkeség és meg sem várva a lány újbóli hárítását, vette kezébe a telefonját és hívta a sofőrt.

Sae bevitte a kutyát a kertbe, majd mikor kijött onnan az autó már ott állt. Eli kinyitotta a kocsi ajtaját. 

- Kö..Köszönöm. - szállt be hezitálva az autóba.
- Semmi. - mosolygott Sae-ra, és ült be ő is.
Utazás közben Sae az ablakon nézett ki,mert nem akart még jobban zavarba lenni, de ezt Eli nem hagyta. 
- Hova jársz iskolába? -kérdezte kedvesen.
- A Genie-be. - mondta Sae, de nem nézett Eli-ra.
Az út hátralevő részében csendben ültek hátul, és mindketten elfoglalták magukat. Sae az ablakon nézett ki és figyelte a tájat. Eli üzenetet írt a többieknek, hogy egy kicsit késni fog. Mikor odaértek az iskolához megállt az autó. Sae kiszállt.
- Köszönöm szépen. -mosolygott kicsit zavarban Sae. 

- És sajnálom, hogy feltartottalak. 
- Nincs mit, és nem tartottál fel. Tartoztam neked ennyivel.- nézett szívdöglesztően a lányra.

- Legyen jó napod. -köszönt el, és indult tovább.
Háal Eli-nak Sae nem késett el, de mindenki furcsállta,hogy egy limuzinból szállt ki. Mikor bement az osztályterembe és leült becsöngettek. Sae-nek egész nap ezen járt az agya. A tanárok többször is üvöltöztek vele, hogy miért nem figyel. De nem tehetett róla, nem tudta kiverni a fejéből azt a mosoly, azt, hogy szerelme ott állt vele szemben, hogy együtt sétáltak, hogy elhozta az iskolába. A nap végén, elindult haza. Hazafelé úton majdnem neki ment egy fának, mert elábrándozott. 

Mikor hazaért anyja már otthon volt. 
- Megjöttem.- kiabált be Sae az ajtóból.
- Szia. -mosolygott az anyja és kijött a konyhából. - Milyen napod volt?

- Hát. Reggel majdnem elütötték Momót, azt hittem álmodom, mert megjelent Eli, és tök ari volt, és vissza is kísért, én meg képes voltam rossz felé menni, aztán hívta a sofőrt, én meg egy kocsiban ültem VELE! Az ő kocsijában! Azt hittem elájulok, de csak kiszálltam, elhajott és...és...és úgy félek, hogy nem találkozunk többet!

Sae könnyei egyszer csak hullani kezdtek, és átölelte a döbbent anyukáját. 

- Ugye találkozom még vele?

- Kicsim...mindig mondtam, hogy ez a dolog nem tesz jót neked...le kéne mondanod az ilyen sztárocskákról, és végre észhez térned! 

- Nem!-ordította az anyukájának, felkapta a cipőjét, kabátját, és az utcára lépve becsapta maga mögött az ajtót.

- Nem mondok le róla...a világ minden kincséért sem! Soha! - kiáltozta a semmibe.
Valaki hátulról megérintette a vállát, mire hátranézett, és egy lehengerlően mosolygó Eli-al találta szembe magát.
- Kiről nem mondasz le?

Sea a hirtelen döbbenetől és még könnyes, duzzat szemeitől először nem is látta ki állította meg ily hirtelen. Pár pislogás és egy erősebb szemdörgölés után viszont rá kellett ébrednie hogy nem más mint Eli áll vele szemben. Igen az az Eli akin egész nap törte a fejét, és az az Eli aki most kitágult pupillákkal bámul rá. Sae még meg rázta a fejét, de amikor az álomnak hitt kép nem tűnt el sugárzó mosoly jelent meg arcán. 
- Hát rólad nem mondok le. - mondta boldogan csillingelő hangon majd gondolkodás.nélkül vette magát kedvenc szőkéje nyakába.

- Azt hittem soha többet nem találkozom veled. - mondta újra könnyel megtelt szemekkel, egy megkönnyebült sóhaj kiséretében.
- Miből gondoltad hogy nem találkozunk soha többet? - kérdezte kedves hangon a szőkeség.
- Abból hogy te hìres vagy és nincs időd itt mászkálni az utcán fel alá csak azért hogy láthassalak. - mondta a lány pityeregve.
- Jó értem de nem tudnál kevésbé szorítani mert mindjárt megfulladok és akkor tényleg nem látjuk többet egymást. - kuncogott Eli a lány fülébe mire az végre észrevette hogy mit is csinál jelenleg. 

Rákvörös arccal egy szempillantás alatt ugrott hátra másfél métert és zavartan rugdosni kezdte a betont tornacipős lábával.
- Bo....Bo....Bocsánat nem akartalak megfojtani. - dadogta lehorgasztott fejjel.

Amikor Sae sikeresen feleszmélt és rájött, hogy mit is tett az előbb azonnal elszégyellte magát. Soha nem volt egy könnyűvérű lányka aki ilyen hamar megadta magát az érzéseknek, de anyukája kijelentése tejesen feldühítette. 

Egyerűen nem akarta elhinni, hogy az álma nem fog teljesülni. Egész életében Eli-ról álmodozott és most hogy élőben találkozhatott vele és együtt tölthetett vele egy kis időt újabb reményt csalt a lány szívébe.
Sae teljesen bele feledkezett a gondolataiba és el is felejtette, hogy Eli most is előtte áll.
Eli azonban nagyon megijedt a lány viselkedésétől és azonnal kérdőre vonta. 
- Sae jól vagy? Valami baj van? – kérdezte ijedt hangon a szőke fiú.
- Amit az előbb mondtam azt felejtsd el. – mondta kicsit megszeppenve a lány és gyors léptekkel visszaszaladt a házba.
Eli nem tudta mire vélni a dolgokat. Hisz pár perccel azelőtt a fiatal lány még a nyakát fogta szorosan és nem akarta elengedni, most pedig faképnél hagyta.
- Nem értem a nőket – sóhajtozott Eli, majd elindult haza.
Sae beérve a házba nem tudta elhinni, hogy ott hagyta szerelmét egyedül. Vissza akart szaladni de amikor kilépett az ajtón látta, hogy Eli már nincs ott. Egész este azon tűnődött, hogy mit is keresett szerelme a házuknál.

Gyönyörű szép őszi vasárnap reggelre kelt Sae. A nap, ha nem is olyan erősen, de kiharcolta magának a reggeli ébresztő ragyogást. Sae apukája a kertben szorgosan levelet gereblyézett, anyukája már az ebédet főzte, öccse pedig még mindig az igazak álmát aludta. Ahogy Sae a ruháit készítette össze valami halk kis kaparó hangot hallott az ajtónál. 

Oda sietett és kinyitotta:
- Jó reggelt te kis rosszcsont! Te is jössz tusolni? – Momo kissé oldalra fordította buksiját és hangosan vakkantott egyet.

- Ezt nemnek veszem. De van egy ajánlatom. – a lány leguggolt a szaporán lihegő kutyushoz.

- Ha a szobámban maradsz amíg letusolok és nem harapdálsz szét semmit elviszlek a parkba. – a kiskutya apró lábaira pattant, hevesen csóválta kis farkincáját és apró kis nyelvével finom ám,de nyálas puszikat nyomott gazdija kezeire. Sae bevitte a kis kutyust, be rakta annak játékaik közé és irány a fürdő. Jó 20 percbe telt mire letusolt, több ok miatt is: 1. hajat kellet mosnia, ami nem egy könnyű munka, ha az embernek hosszú a haja, 2. még mindig nem bírta kiverni a fejéből a tegnap történteket. 

Eli a házuk előtt, pluszba ő Eli karjaiba…. „Mi jöhet még?” – gondolta a lány magában és kilépett a fürdőből. A szobájába lépve Momo még mindig hangosan sípoló kacsájával játszott, de amint meglátta gazdája kezében a pórázzal spurizott is az ajtóhoz. Sae is le sétált a földszintre, magához vett két pirítóst és már lépett is volna ki az ajtón, mikor meglátott egy ismeretlen pár cipőt. Körbenézett, de senki új arcot nem látott, bár össz-vissz csak a konyhába látott be.
- Anya van itt valaki? – ment vissza édesanyjához.
- Jaj, de buta vagyok….Kicsim vendéged van, bent vár a nappaliban.
- Anya, vendégem és te csak most szólsz? – akadt ki kicsit a lány.
- Sajnálom, de tudod, hogy jönnek a nagyiék. Ki sem látszom a munkából . – mondta bocsánat kérő hangon az anyukája, de már ment is vissza a sütőhöz. Sae bement a nappaliba és egy ismerős személyt pillantott meg a kanapén.
- Eli te mit keresel itt? – kérdezte döbbenten a lány, Eli pedig majd belefulladt a reggeli energiát adó nedűjébe ijedtében.

Eli erősen köhögni kezdett, kedvenc italának tartalmát pedig kénytelen volt kiköpni, ha nem akart megfulladni.
- Fenébe, ez Red Bull, az isten áldjon meg... - dörmögte.
- Tessék? - kérdezte Sae Jeong. Azt hitte, félrehall.
- Semmi... Nos, azért jöttem, hogy ezt odaadjam neked - emelt fel egy apró tárgyat, amit előzőleg a zsebéből húzott elő. A lány közelebb ment, hogy megnézze, aztán eltátotta a száját.
- Ez hogy került hozzád? - kérdezte, majd előkapta a telefonját. Tényleg hiányzott a kis lógó dísz.
- A kocsiban találta a sofőr tegnap este, amikor kitakarította. Az ülés alatt volt. Gondolom, valahogy leesett, nem vetted észre, aztán meg a sebességtől becsúszott az ülés alá. Dolgom volt, így nem tudtam azonnal idejönni, a telefonszámod meg nem tudom - villantott egy ellenállhatatlan mosolyt a szőke herceg. Tényleg, csak a fehér ló hiányzott...
- De akkor... délután, a múltkor miért jöttél? - nézett a díszről a fiúra. Igencsak fel kellett emelnie a fejét, Eli ott állt előtte, ő maga pedig nem éppen a magasságáról volt híres.
- Jó, lebuktam! - sóhajtott a fiú. Idegesen nevetve beletúrt a hajába, miközben a Red Bull dobozkáját szorongatta. 

- Csak látni akartalak. Kérni szeretnék egy randevút tőled.

Sae Jeong döbbenetében majdnem leejtette a pórázt, amit még nem sikerült Momora kötnie. Sehogy sem tudta felfogni
az előbb el hangzottakat, pedig erősen próbálkozott. Elakadó lélegzettel nézett fel a fiú őszinte szemeibe, és
erősen törte a fejét. Olyan nincs, hogy egy hatalmas sztár, mint Eli pont őt hívja meg egy randira. 

Ez csak az álmaiban szokott megtörténni,igen sűrűn.
- Ezt nemnek vehetem? - nevetett idegesen Eli, mert a lány csöndjét elutasításnak vette. 
- Jaj, nem dehogy.. mármint, hogy.. - Sae Jeong nagyot nyelt, majd elpirulva újra nekirugaszkodott.

 - Szívesen.. elmegyek veled randizni.
- Komolyan? Nagyon boldog vagyok! - mondta a fiú, egy hatalmas vigyorral az arcán, majd puszit nyomott a lány feje búbjára.
Igazán örült annak, hogy a lányt elviheti egy randevúra, és ha csak tudta volna, hogy mekkora örömöt okozott ezzel Sae
Jeongnak. A lány mélyen elvörösödve lesütötte a szemeit, és a padlót fixírozva kérdezte meg, hogy a fiú mikorra és hova tervezte a találkozót. Eli erre igazán nem gondolt, pedig olyan jól kitalálta, hogy fogja elhívni Sae Jeongot, de amikor a lány 
teljes egészében itt állt előtte, csődöt mondott minden csajozós praktikája. Zavarodottan törte a fejét, hogy most mit csináljon, minden igyekezetével azon volt, hogy valami jó dolgot találjon ki.

Sae próbálta még mindig felfogni, ami az elmúlt jó pár óra alatt történt. Cseppet sem hitt most már szemének, sőt semmi másnak. Egy álomnak tűnik minden, de még is olyan valóságos...
A lány gondolataiból Momo hangos ugatására zökkent ki. Hirtelen azt sem tudta, hogy mit csináljon, mit mondjon vagy merre nézzen. Egy valamit tudott.... Ő a világ legszerencsésebb embere. 
Halkan csitítani kezdte kedvencét, aki azóta már többször is tudatára adta gazdájának, hogy még is mit ígért neki. Persze jelenleg a lány, csak az előtte álló fiúval foglalkozott. Mivel Eli még most is le van blokkolva, így Sae állít elő egy furcsa ötlettel.
- Mit szólnál, ha elmennénk piknikezni vagy a vidámparkba. - újra csak lesütötte szemeit, mint, ha ezzel a pár szóval akkora bajt okozott volna.
- Nekem tetszik mind kettő. - mosolygott kajánul a srác - Legyen ebben a sorrendben. - fogta meg kicsit félve a leányzó kezét - Viszont az időpontot én szeretném kitalálni. - tette hozzá szikrázó, de még is kissé gonosz mosoly társaságával.
Az igazság az volt, hogy Eli többet akart, mint egyszeri találkozás, így gondolta húzni fogja az időt, nem nagyon, de egy kicsit még is.
Három nap telt el a randira hívás óta. Azóta a szöszi srác furcsa dogokat tett. Szabadságot vett ki, amit nem díjaztak túlzottan, de annyira ragaszkodott hozzá, hogy végül a főnökség bele egyezett. Ez alatt a kis idő alatt próbált pár dolgot kideríteni a lányról. Követte szinte mindenhova és próbálta megfejteni ugyan még is mit szerethet, vagy mit nem. Ugyan gondban volt a sulival, mivel oda nem mehetett Sae Jeong után, de befolyásos ember, így mindent megoldhat..szerencsére.
A negyedik napra tartogatta a meglepetést, amivel a lány tudomására adja első randijuk időpontját. Persze óvatosnak kell lennie, mert nem akarja magát felfedni a meglepetés előtt.

Miközben Eli elintézte azt, hogy az időpont úgy derüljön ki a lány számára, hogy ne találkozzanak, Sae Jeong persze iskolába járt és unottan üldögélt az egyik órán barátnője mellett. Az utóbbi pár napban, mióta álmai hercegével találkozott, sőt mi több, a herceg randit kért tőle, az órák csigalassúsággal teltek, arról nem is beszélve, hogy képtelen volt pár másodpercnél tovább figyelni a tanárra. Egy éles, monoton hang fél pillanatra kizökkentette Sae-t álomvilágából, de szinte azonnal vissza is süllyedt.
- Hahó! Föld hívja Sae Jeong kisasszonyt! – integetett Sae Jeong padtársa a lány szemei előtt.
- Igen? – Sae ijedten riadt fel gondolataiból.
- Most van a nagy szünet. Menjünk ebédelni, mert kilyukad a gyomrom!
- Ohh, rendben.
A két lány összepakolt és elindultak az ebédlő felé. Elfogyasztották étküket, majd a folyosón lévő szekrényeikhez mentek, hogy a következő órához szükséges felszerelésüket elővegyék. Sae Jeong kinyitotta a szekrényének ajtaját, melyből egy fehér boríték hullott ki. Lehajolt, hogy szemügyre vegye a papirost. A boríték elején az ő neve állt. Kinyitotta a borítékot és kivette belőle a levelet: „Kedves Sae Jeong! Nem szeretném, ha a sulit miattam hanyagolnád, ezért arra gondoltam, hogy szombaton, délután kettőkor a Lake Park-ban találkozzunk, a nyugati bejáratnál. Én gondoskodok mindenről, te csak magadat hozd! Ha valami közbejönne, itt a számom… tudni fogom, hogy te hívsz. Addig is… nagyon várom a szombatot. Ölel: Eli”
Sae csak meredt maga elé és ekkor vette észre a szekrényében illatozó vörös rózsát. Kezébe vette és mélyet szippantott a virág édes illatából. Szája mosolyra húzódott és megszólalt a következő óra kezdetére figyelmeztető csengő.

Sae iszonyú boldog volt. Nagyon várta már a szombatot mikor is találkozik szőke hercegével, de a napok most még lassabban teltek. A másodpercek éveknek tűntek. Úgy érezte pár nap alatt évtizedeket öregedet. Péntek volt az idő nem túl szép. Az eget felhők borították, a nap nem sütött, az eső lába lógott Sae mégis mosolygott. 

A kis görbületet arcáról senki nem tudta levakarni. Mióta megkapta a levelet egyfolytában azt olvasgatta. A telefonszámot elmentette, de még egyszer sem tárcsázta pedig szeretett volna a washingtonival beszélni viszont tudta, hogy a fiú nem azért adta meg a számát, hogy ő éljen nappal rajta lógjon. Érezte, hogy az nem lenne helyes és Eli lemondaná a szombati randit.

 Utolsó óráján ült. Az ablakon bámult kifele, az esőcseppekkel, amik az ablakot verték, kopogtak együtt körmei a padon, jelezve , hogy Sae-t kicsit sem érdekli az óra anyaga. Sokkal jobban izgatja más. Gondolataiban már azt boncolgatta, hogy menjen el a holnapi randira. De két ruha között nem tudott dönteni. Mindkettőt nagyon szereti..
- Sae Jeong megtisztelne minket, ha az órára figyelne és nem az ablakon számolná az esőcseppeket. – szólt a tanár Sae-re, akit látszólag ez a mondat kizökkentet békés gondolatmenetéből.
- Persze, seonsaengnim. – szólt vissza halkan a lány és a könyvbe temette arcát ezzel rejtve zavarától pirospozsgás orcáját. Az óra hátralévő percében egyszer se pillantott ki az ablakon, szemeit le se vette a könyvről vagy a tanárról. 

A csengő hangja zökkentette ki az előbbi fél óra monoton menetéből. Könyvét megfogva hagyta el a termet. A szekrénye előtt volt és indult volna haza, hogy felkészüljön a holnapra, de telefonja fülsüketítő módon szólalt meg. 

Rossz előérzete támadt ennek ellenére táskájában kezdett kutakodni a készülék után.

Megtalálta telefonját, és felvett. 
- Halló? - szólt bele a telefonba. 
- Szia Sae, és vagyok a, Eli. - hangjában csalódottság hallatszott. - Az a helyzet, hogy holnap nagyon sok dolgom van, mert a mai eső miatt el kellett halasztani párat.... És így nem tudok elmenni a randira, át tudnánk rakni vasárnapra? -kérdezte reménykedve. Sae megszeppent, nagy nehezen beleszólt a telefonba.
- Vasárnap nem tudok menni, mert anyukámnak kell segítenem, és el kell vinnem Momo-t állatorvoshoz.... - felelte szomorúan. - Jövőhét szombat? - kérdezte szomorúan.
- Minden programom megoldom előtte, ígérem ezt nem fogjuk elhalasztani. - mondta. 

- Most mennem kell. Szia, vigyázz magadra. - tette le a telefont. Sae csalódottan nézte telefonját. Mikor hazaért anyukája kikérdezte a mai napjáról. Sae elmondta neki, hogy nincs kedve róla bezsélni és felment a szobájába. 

Bezárta az ajtaját és csendben végigsírta az éjszakát. Reggel mikor lement reggelizni, szemei be voltak dagadva. 
- Mi történt kicsim? - kérdezte anya kedves hangon.
- Nem szeretnék róla beszélni, kérlek anya ne faggass. - ette közben reggeliét.
Szombaton egész nap a szobájában gubbasztott és zenét hallgatott, vasárnap megtette teendőit, a következő hét unalmasan telt, pénteken utolsó óráján jutott eszébe, hogy holnap végre randizhat Eli-al. Egész héten csak az járt a fejében, hogy hercege lemondta randiukat. 

Az órája után sietett haza, hogy legyen ideje kiválasztani ruháját, és felkészülni. Mikor hazaért, anyja kedvesen köszönt neki, de Sae meg sem hallotta. 
- Sae Jong, gyere le most! - kiabált fel dühösen anyja.
- Igen? - jött le ijedten.
- Legalább köszönj vissza, ha köszönnek neked. Mi történt veled? - kérdezte nyugodtabban.
- Nem sok, tudod, holnap randim lesz Eli-al, és nagyon izgatott vagyok. - pirult és elmesélt mindent. 

Hogy előző héten lemondta a randit, és így tovább. Anyja figyelmesen hallgatta Sae meséjét. Mikor a lány befejezte, anyja megszólalt.

- Sae, tulajdonképpen mégcsak nem is ismered azt a fiút! Mégis mit gondolsz, hova mész egy idegennel?! Esélytelen, hogy ezt hagyjam!
- Anya, ezt nem teheted! Annyira vártam már!
- Jól van...de vannak feltételeim.
- Hallgatlak.
- Először is: nem szállsz be a kocsijába.

Sae magában molyosgott és örült, hogy az anyja nem tud róla, hogy ez már régesrég megtörtént. 

- Másodszor, mindig legyél elérhető! Ha nem veszed fel a telefont, a harmadik hívás után a rendőrséget hívom!
- Anya, egy kicsit túlzásba viszed...
- Ígérd meg! És ne menjetek messzire! Van a közelben park, mozi és kávézó is, van mivel elfoglalnotok magatokat. 8ra itthon legyél!
- Igenis, értettem...
Sae aznap boldogan feküdt le, alig várta már a holnapot...
Másnap verőfényes napra ébredt, úgy érezte, semmi és senki nem ronthatja el a napját, egészen addig, amíg ismét meg nem csörrent a telefonja.
Eli volt az, aki ismét nem tudott eljönni, majd végül heves bocsánatkérések közepette le kellett tennie...
Sae egyszerűen nem tudta elhinni, hogy megint nem sikerült...pedig annyira várta már! Nem tehetett róla, a könnyei kicsordultak, letelepedett az ágyára, bedugta a fülhallgatóját, és u-kisst hallgatott. 

Minden egyes résznél, melyben Eli volt, fel-felsírt.
Hétfőn holdkórosként töltötte a napját, barátnői is békén hagyták inkább, áradt belőle a szomorúság. A nap végén lehajtott fejjel ment ki a suliból, és fordult be a megszokott sarkon, csakhogy beleütközött egy nem megszokott személybe.
- Megvagy. - mondta csibészesen Eli.

Sae először kistányér nagyságú szemekkel meredt maga elé döbbenetében, fel sem tudta fogni hogy aki már két hete hitegeti egy randi minden szépségével, most tényleg itt áll előtte. 

- Eli?....Te mégis....- értetlenkedett szegény miközben lassan magához tért.

- Mégis, hogy kerülsz ide? - faggatta végre megtalálva hangját a lány, mire a fiú csak bűnbánóan rámosolygott.

- Kérlek ne haragudj hogy az elmúlt szombaton is lemondtam a randinkat, de ki sem látszottam a munkából. De most rengeteg szabad percem van és arra gondoltam hogy egy kis engesztelés gyanánt elmehetnénk fagyizni. Bocsánatot kérek mindenért de ezt csak egy tényleg megtartott randival tudom helyretenni. - sütötte le szemét Eli, de aztán vidáman mosolyogva karolta át a lány vékony derekát és megindult vele a közeli parkba. 

Kértek két gigantikus fagylalt kelyhet és leültek egy fa árnyékába állított padra. Az idő bár meleg volt mégis kellemes a hűvös szélnek köszönhetően. Sae boldog arccal kezdte nyalni a hideg édességet.
- Ez nagyon finom, még soha nem ettem ennél finomabb mogyorós fagyit. - mondta csilingelő hangon Sae.
- Ennek örülök. - mosolyodott el újra Eli de egy perc múlva már bánatosan nézett a lányra. 

- Kérlek bocsáss meg nekem hogy nem tudtam betartani az ígéretem! Nem is keresek kifogásokat nincs értelme, minden az én hibám. - mondta majd cipője orrát kezdte el szugerálni mintha valami nagyon érdekes lenne rajta. 
- Eli - szólalt meg Sae majd ujjait a fiú álla alá futtatva felemelte annak fejét hogy a szemébe nézhessen 

- Ne emészd magad emiatt ennyire. Én voltam túl lelkes és nem fogtam fel hogy te egy nagyon elfoglalt személy vagy. Ne érezd magad ennyire rosszul miattam nem ér annyit. Most hogy itt vagyunk együtt, már ez nagyon boldoggá tesz és el is felejtettem ami a múltban történt. És ha még mindig áll akkor szívesen elmegyek veled most szombaton arra a randira. - mosolygott bátorítóan a szőke fiúra.
- Hát persze hogy áll és most esküszöm az életemre hogy nem fogjuk elhalasztani. - mondta kis görbülettel az ajkain Eli, majd megfogta Sae kezét, odahúzta szájához és egy lágy puszit hintet a puha kézfejre.

- Ez a pecsét ami biztosítja az ígéretem.

A fagyizás után Sae-nak haza kellett sietni, mivel nem szerette volna, hogy édesanyja aggódjon miatta. Eli persze lovagiasan hazakísérte majd még egyszer megbeszélve a dolgokat elviharzott. A szombati napig most kifejezetten gyorsan teltek a napok, ami annak volt köszönhető, hogy Sae minden nap felidézte magában Eli gyönyörű  látványát és azt a képet amikor megpuszilja a kezét. Az utóbbi képet akárhányszor látta maga előtt folyton megremegett. 

Végre megérkezett a várva várt szombati nap. Sae egész nap készülődött, mert szerette volna ha minden tökéletes lesz, de közben megszokásból folyton a telefonját kémlelte. 

Félt, hogy Eli megint csak hitegeti és hogy soha nem kerül sor az álom randira. Pár perc után azonban ahogy várta meg is szólalt a telefon.  Félve kisebb várakozás után felvette azt majd meghallotta Eli csilingelő hangját. 

- Sae.. szia én vagyok Eli.. az a baj hogy… - halkult el egyre jobban a hang majd hirtelen megszakadt. Sae azonnal hatalmas sírásban tört ki. Kiborulása nem tartott sokáig mivel édesanyja felordított neki.

 - Sae gyere már le… 

Leérve látta, hogy a szőke herceg egy hatalmas virágcsokorral a kezében ott áll a lépcső aljánál. 

Lassan lesétált majd megszeppenve, még midnig könnyes szemekkel megszólalt.

- Gondolom azért jöttél hogy elmond hogy ma is elmarad a randi. – mondta lesütött szemekkel. 

- Nem… - mondta a szőke hajú srác és letörölte Sae arcáról a könnyeket. 

- Azért jöttem hogy elvigyem a világ legszebb lányát egy  randira – mondta mosolyogva. 

Sae édesanyja mosolyogva állt a konyhában a csokorral a kezében amit ő kapott a fiatal fiútól, majd látván, hogy a két fiatal mennyire zavarban van megszólalt.

- Na menjetek már mert a végén még beesteledik. 

A két fiatal nevetve lépett ki a lakásból megkezdve ezzel első randijukat. A randi nagyon sikeres volt.  Annyira eltelt az idő a vidámparkban, hogy szinte észre sem vették és máris este lett.  A randi után Eli természetesen hazakísérte a lányt. Azonban mielőtt Sae belépett volna az ajtón, Eli visszarántotta őt magához. 

- Sae.. nagyon jól éreztem magam ma veled.. és azt szeretném megkérdezni, hogy.. esetleg.. lennél a baratnőm? – kérdezte kicsit zavartan a fiú. 

- Eli.. tudod… ez lenne minden vágyam – mondta csillogó szemekkel a fiatal lány. 

Megpecsételve szerelmüket egy forró csókban forrtak össze, amit Sae édesanyja az ablakból egy mosollyal az arcán figyelt. - Köszönöm hogy mindazok ellenere ami történt a baratnőm leszel – suttogta Eli Sae fülébe. 

- Már nem leszek... hanem vagyok – kuncogott a lány, maj látván, hogy a függöny behúzódik gyorsan besietett a házba.  Felérve a szobájába azonnal lefeküdt, hogy kipihenje a fáradalmakat azonban az éjszaka közepén felriadt és arra gondolt amit Eli utoljára mondott neki.  Nem értette hogy mire is célozhat a fiú de nem is rágódott sokat rajta, mivel a fáradtságtól visszaesve az ágyba újra álomba merült. 

 THE END

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Először is nagyon nagy gratuláció az íróknak mert nagyon jó történet alakult ki :) 

Remélem még sok ilyen történetet hozzunk össze *w*

Üdvözlettel admin ^w^

A közreműködök listája:
1. Csurka Szandy
2. Halász Angéla
3. Ginuss Varga
4. Lee Eunh Hye
5. Mittie Pollack
6. Réka Kovács
7. Lee Min Tae
8. Eszter Tatai
9. Kwon Ji Bubu
10. Darvai Brigitta